Ma nagyot adtam a mezőgazdaságnak!
Délelőtt kinn voltunk a kertben, és szedtem (időrendi sorrendben) diót, fekete retket, céklát, pasternyákot, sárgarépát, karalábét és két csoffadt padlizsánt.
Fura, mióta megvan már a kertünk, de egész eddig soha nem láttam céklát a maga természetes közegében, a betakarításában pedig pláne nem vettem részt. Nem csoda hát, hogy meglepődtem, milyen spooky dolog is az! Ahogy levágtam a leveleket és a gyökeret az első gumóról, a metszőollóm pengéjét a cékla leve, mint az alvadó vér, egyből pirosra festette, ami egy fanatikus természetvédőnek nyilván egy csapásra elvette volna a kedvét a szüret folytatásától.
„Éééén vagyok a texasi metszőollós gyilkos!”, hörögtem bele a vidék csendjébe, amivel bizonyára könnyen kivívhattam volna a már említett fanatikus természetvédők haragját, de szerencsémre egyikük sem tartózkodott akkor a közelemben, így miközben kedvemre gyilkolásztam tovább, eltöprenghettem, vajon mit is főzzek ebből a rengeteg céklából.
Céklakrémlevest, egy jó forró és sűrű céklakrémlevest!, kiáltottam fel magamban, hiszen (bár már csak hobbiszinten köhögök, nem olyan mindent elsöprő, őrült szenvedéllyel, mint pár napja, még mindig náthás vagyok egy kicsit, a céklakrémleves pedig köztudottan minden nyavalyára gyógyírt jelent. Nem csak a náthám múlna el tőle, a látásom is megjavulna, és hipp-hopp búcsút mondhatnék a gerincferdülésemnek, a pattanásaimnak, a ...
...Namármost ezek után mondjuk kissé érthetetlen, hogy hazaérve miért csináltam inkább egy adag fokhagymás sült céklát (dióval és márványsajttal rétegezve!), de sebaj, egy biztos, holnap ez lesz a reggelim, már alig várom.
A náthámra meg majd iszom tovább a Neocitrant.
