cumi

Csak jelzem, velünk aztán nem lehet packázni, ha mi nekiállunk dőzsölni, akkor nincs, mi megállítson bennünket. Tegnap például tényleg két kézzel szórtuk a pénzt: vettünk két egész kumquatot!

(Natessék, ezzel most szépen megszakítottam ezt a jó kis grízes sorozatot. Azért megpróbálom menteni a menthetőt, és idebiggyesztem a végére, a kumquat bizonyára tejbegrízbe keverve is fogyasztható. Főként azért, mert - bár a fenti képen látható hatalmas összeget kidobtunk rá az ablakon - magában szinte ehetetlenül szar. Jó, hát ez egy gyenge próbálkozás volt.)

grízes

Úgy látszik, nem tudok elszakadni az extrém grízektől. A mai vacsorám például sima tejbegríznek indult, félúton grúzgríz lett belőle, a végeredmény viszont már semola di noci volt. Ami persze voltaképpen még mindig csak egy tejbegríz.

guszta

Na jó, bár a múltkor szembesültem vele, hogy nem én találtam fel a vízbegrízt, de sebaj, ez nem akadályozott meg, hogy tegnap este is csináljak magamnak egy adagot. Illetve végül teábagríz lett belőle, ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve egy kevés – mozsárban porrá tört – zöld teát is tettem bele, ami az ízének határozottan jót tett, mondjuk ha legközelebb ilyet csinálok – azaz ha rajtam múlik, kábé soha– talán mehetne bele több tea is.

Viszont ennek kapcsán elkezdtem agyalni, miért mindig csak tejben (illetve most már vízben) főtt grízt készítünk. Hát nincs a földön ezeken kívül egy csomó más folyadék, amik mind csak arra várnak, hogy decinként két púpozott kanál darával sűrű pépet főzzünk belőlük? Tessék, csinált például bárki is valaha sörbegrízt? Nem, nem csinált, legalábbis a gugli még nem hallott ilyesmiről, ami nagyjából ugyanaz.

De majd most!

El is képzeltem, barnasört használnék hozzá, esetleg fele részben vízzel hígítva, mondjuk fahéjjal és mézzel, a végén egy jó adag vajjal krémesebbé téve. Nem tartom teljesen kizártnak, hogy egész ehető lenne, persze megvan rá az esély, hogy egy fenét, de hát mikor tartott ez engem vissza az ilyesmitől?

pudli

Tegnap annyi gyöszt és porcicát összesöpörtem a lakásban, hogy a végeredményt simán el lehetett volna adni ölebként az angyalföldi parishiltonnak. Csak ha fazonra akarná nyírni, akkor derülne ki, hogy hiányzik a közepéből a kutya.

(Amúgy feltaláltam a vízbegrízt. Majdnem olyan jó, mint a tejbegríz. Leszámítva, hogy nincs íze. A neve viszont egyértelműen ütősebb, ami tulajdonképpen fél siker!)

(Ó, most rákerestem, a gugli 356 találatot dobott ki a 'vízbegríz'-re. Ennyit erről.)

dabdab

Tessék, egyszer akarok dőzsölni, és akkor se jön össze!

Persze tudom, bizonyára elcsábított a ragyogás, többet akartam, mint amennyi nekem jár, de ahogy megláttam a főnököm mai ebédrendelését, azaz konkrétan a benne szereplő két darab islert, úgy éreztem, lassan félévnyi munkaviszony után egyet én is megérdemelnék.

Nem, nem érdemlek meg, legalábbis a menzások szerint semmiképpen. Szerintük ennyi idő után maximum egy vacak piskótatekercsre vagyok jogosult, pedig azt utálom. Most itt rohad a nyakamon (nem is, az asztalomon) önhittségem bizonyítékaként, szinte a képembe röhög, amiért azt hittem, vagyok valaki, valaki, akinek van, akinek lehet egy islere.

(Jó, a főnöknek se azt csomagoltak, tehát valószínűleg az isler elfogyott. Szóval ezek azt képzelik, egy piskótatekercs van annyira finom, mint egy isler. Nem hiszem, hogy a továbbiakban szóba állhatok ezzel a tudatlan népséggel.)

Amúgy a ’nyaralás’ (ja igen, mert voltam ám, holnap a konyhásnénik orra alá is dörgölöm, hogy Olaszországban bezzeg megbecsültek, ott bezzeg emberszámba vettek!), és megállapítottuk, hogy a Smartok Róma filatáskái.

megállt

Tegnap óta feltűnően májkrémszagú a kezem, és nem tudom, mitől. Májkrémtől, felelné a magát roppant okosnak képzelő olvasó, pedig attól biztosan nem. Különös.

Amúgy a napokban vezető hír lettem egy itt most meg nem nevezett oldalon, és celebbé válásomat mivel mással ünnepelhettem volna, mint hogy hazafelé a buszon összefutottam Fluor Tomival. Egy kifejezetten csíborképű sutyerákkal volt, mikor felszálltak, kábé fél méterre álltak tőlem, aztán mondjuk odébb mentek, de akkor is. Én remekül kezeltem a dolgot, látványosan nem néztem oda, úgy tettem, mintha fel sem ismerném Tomit (ezek után, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz, én már csak így hívom magamban), mire ő úgy tett, mintha észre se venné, hogy észre se veszem, de tudtam, mélyen legbelül fáj neki, nagyon fáj.

tökély

(Nagyon) hamis brassói:

Egy serpenyőben olvasszunk fel egy jó adag kacsazsírt, és ha én azt mondom, jó adag, akkor ténylegesen kurvasokra gondolok, tehát mehet bele bőven. Közben aprítsunk fel (mármint ha menő tévészakácsok lennénk, így tennénk, ehelyett daraboljunk előre, nem szégyen) egy kb. félfasznyi sárgarépát és egy fél újhagymát, fedő nélkül pároljuk őket néhány percig, optimális esetben csak addig, míg a hagyma el nem kezd égni, de persze a pontot úgysem találjuk meg, szóval annyi a lényeg, hogy még ne legyen túlságosan fekete.

Ekkor ízesítsük szójaszósszal, borecettel, kínai ötfűszer keverékkel és maláj csilitrutyival, majd ha a levét kicsit elfőtte, dobjunk bele egy vastag szelet, felkockázott kenyeret. Hagyjuk, hogy a kenyérkockák alaposan megszívják magukat a szafttal, majd süssük őket szép pirosra és ropogósra. Félidőben öntsünk a kenyérre még egy kis szójaszószt, tökfölöslegesen, mert így a büdös életben nem akarnak majd ropogóssá válni, ráadásul túl sósak is lesznek.

Ha kész, borítsuk tálra az egész förtelmet, mutatóujjunkkal nyomkodjunk a kenyérkockák közé néhány vékony szelet lengyel ementálit, de csak mert még mindig van belőle egy csomó.

Aztán lepődjünk meg rajta, hogy tulajdonképpen egész finom lett.

sajt, sok sajt

– Ha fiunk születik, hívhatnánk Akkumulátornak.

– Jó ötlet, becézve Aksi.

– De várj csak, akkor tuti Kaksinak csúfolnák az osztálytársai.

– Igaz, akkor legyen mégis inkább Vödör.

csip

A három hónap apropóján három üveg sör, és máris kezdek megvilágosodni.

Kvázi fontos tudományos kérdések foglalkoztatnak.

Mert ugye a sör igen hasznos találmány. Sok benne a B-vitamin, rendszeres fogyasztása kedvezően hat az emberi kapcsolatainkra, a nemzetgazdaság is profitál belőle. Ezek után nyilvánvaló, hogy kell lennie valami hátulütője is a dolognak, hogy mást ne mondjak, ott van mindjárt a pisi.

Sok pisi, egészen döbbenetes mennyiségű piskó, ami addig, míg ébren van az ember, még úgy-ahogy kezelhető, de elalvás után meglehetősen kellemetlen dolgokat tud produkálni. Mármint nem a becsurrantásra gondolok, ott azért még nem tartok, viszont felébredni az éjszaka közepén és félálomban kitámolyogni a vécére, az sem egy leányálom.

Persze egyáltalán nem mindegy, mikor ébred fel rá az ember! Mert ha mondjuk az eredetileg tervezettnél jóval korábban akkor annak a biztos tudatában bújhat vissza az ágyába, hogy hú, még mennyi időm van hátra. Ilyenkor reggel boldogan és kiegyensúlyozottan kel, nem is hasonlít arra az idegroncsra, akivé akkor válik, ha csak kevés ideig alhat vissza.

Na de vájunk csak… kevés, sok, nohiszen! Mily kevéssé egzakt fogalmak ezek. Hol vannak a brit tudósok, mikor szükségünk lenne rájuk? Hol vannak azok a precíz elmebetegek, akik matematikai képletbe foglalnák a dolgot. Figyelembe vennék az illető átlagos alvásigényét, az időjárást (mennyire nem mindegy, hogy hány fok van odakinn, mikor előbújik az ember a takaró alól), a dátumot (a hétfő nyilván extraszopás), és ezek alapján pontosan meghatároznák, a tényleges ébredés előtt hány perccel a legideálisabb pisiszünetet tartani az alvásban. Mert ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen.

ordenáré

Jippijájé, ma három hónapja kezdtem a munkahelyemen, de nyugalom, nem fogok összegezni és tanulságokat levonni, mindössze annyit szeretnék megjegyezni, hogy mikor hétvégén otthon voltam, milyen fura érzésem támadt. Sétálgattam a belvárosban, és életemben talán először sikerült szépnek látnom a szülővárosomat. Úgy néztem a vízpartot, a főteret, az a pár kis kávézót az oldalában, mint egy turista, és be kell vallanom, tetszett a látvány. Még az a két koszlott csöves is a sarkon, komolyan, bűz helyett kivételesen olyan világvárosias hangulatot árasztottak magukból.

…

Ki kellett pakolnom a szekrényeimből, mert most, hogy elköltöztem, anyámék kiadták a szobámat egy kiskorú bérlőnek, és emlékeztem, van ott pár dolog elrejtve, amire talán nem kéne egy kíváncsi tízévesnek rábukkannia.

Volt ott egy zacskó tekerős dohányhoz való füstszűrő (Anna szerint cicatampon), egy ezer éves petárda, és egy csomag ősrégi pornóújság is - azok kedvéért, akik még nem éltek a preinternetikus korban, az olyan sajtótermék, amiben ronda germán nők pózolnak pucéron – , amit ugyan már egyszer felvittem a padlásra, de aztán mikor az említett tízéves elég nagy lett hozzá, hogy ott is kutakodhasson, inkább visszahoztam.

És most ott foglalja a helyet, én meg (mondanám, szentimentalizmusból, ha nem hangzana állati hülyén), ki nem szívesen dobnám, vaterára meg inkább nem rakom fel, szóval ha netán valaki igényt tartana egy rakás ’95-’96-os szennylapra, az ne hezitáljon, keressen még ma!

erjedő

Ma reggel a metrón tuti, hogy abszinthot láttam, egy időben eléggé rá voltam kattanva a blogjára, erre tessék! Azért mégiscsak csodálatos ez a Budapest, ilyen netcelebeket lehet látni, és ilyen hétköznapi szituációban, mint a metrófogantyúba való kapaszkodás, azért nem hittem volna, hogy ő is ugyanúgy, mint bárki más, döbbenet.

És most gasztronómia:

Kevés olívaolajon süssünk meg egy ízlésesen beirdalt debrecenit. A visszamaradt zsiradékba kanalazzunk jó adag házi készítésű salsát, majd erős lángon forraljuk 1-2 percig, hogy kicsit besűrűsödjön, és hogy a szalmonellabaktériumok minél nagyobb hányada megdögöljön.

Fontos, hogy a házi készítésű salsát minimum egy hétig erjesszük előtte a hűtőben, különben ugyebár nem lenne elég kiirtandó bacink.

Az így elkészült ízletes salsafőzeléket öntsük a sült debrecenire, és friss kenyércsücsökkel fogyasszuk.

Félúton játsszunk el a gondolattal, hogy ha netán túl kevés lenne a kenyér, akkor a maradék salsafőzelékbe zúdítsuk bele a tortillacsipszes zacskó aljáról a törmeléket, aztán - enyhe lelkiismeretfurdalással, amiért ilyen kevéssé gusztusos dolgot teszünk - a keletkező sűrű papit kanalazzuk be, de aztán jöjjünk rá, hogy ezt a darab kenyeret egy hétig is ehetjük, akkora.

Ha végeztünk, együnk még két körtét is, mert már az is kezd rohadni. A hűtőben álló (valószínűleg szintén romlott) főtt kukoricáról meg csináljunk úgy, mintha nem is tudnánk.

Jó étvágyat, holnap a hasmenésről írok majd!

ár

Épp a vécén ültem, mikor eljött a világvége. Hatalmas özönvíz formájában jelentkezett, hallottam, ahogy szorgosan kopognak cseppjei az épület tetején. Talán csak egyszerű nyári zápor (Vagy zivatar? Sose tudom, melyik melyik) volt, de abban az apró helységben nagyon félelmetesnek tűnt. Az egész budi zengett tőle, már kezdtem azt hinni, egyszer csak leszakad a plafon, és elmos engem az ár, és az jutott eszembe, bizony, ilyen az élet, egyszer szaró emberek vagyunk, másszor pedig a szar, amit épp lehúznak.

Roppant mélyértelmű, most mondjátok azt, hogy nem.

tökös

Azt hiszem, ideje lenne körülnéznem fébukkon, létezik-e ”Együnk tököt minden nap!” csoport.

Nem feltétlenül azért, mert a tökfélékben kifejezetten sok nátrium és rost található, hanem mert, az istenit, két hete tényleg mindig az a vacsorám!

Kezdődött a tökfőzelékkel, kedves szüleim küldtek belőle otthonról egy fazékkal, ne éhezzen szegény gyerek a nagyvároban, ami még nem is lett volna baj, ha nem csomagoltak volna mellé még egy rakás nyers tököt is. Első alkalommal töltött tököt csináltunk belőle, talán hiba volt erre a célra pont a cukkinit felhasználni, de végülis elfogyott. Másnap kapros-tejszínes tökbizgerentyű volt a menü, azt is jó ízzel megettük. A kínai módra szójaszósszal, ötfűszerkeverékkel és sok fokhagymával (na meg gagyi csiliszósszal) ízesített tök kifejezetten finomra sikerült, akárcsak a bazsalikomos-kakukkfüves töklecsó. Ma azt hiszem, tökpörköltöt főzök az utolsó darabból (leginkább azért, mert megtetszett a neve), és kíváncsian várom, a hétvégén, ha hazamegyünk, milyen újabb zöldséget tukmálnak rám a szüleim, mondván, rengeteg termett belőle a kertben, és nincs, aki megegye.

vanpolcvankanapévanminden

Ártatlan leánygyermek a Fővám téri villamosmegállóban, hosszú haja meglibben a Duna felől fújdogáló szellőben, mint egy elveszett kiscserkész, úgy forgolódik az embertömegben. Hangja csengő, naiv hittel teli.

- Csókolom, egy jelképes összeggel nem sze...
- Nem!

Talán nem csókolommal kéne köszönni, többre mennél akkor, kis geci!

hogyan

Igazából csak néhány lakásfelújítássl kapcsolatos apró trükköt szerettem volna megtudni, erre tessék, most nem tudom kiverni a fejemből, vajon hogy lehetne elmagyarázni annak, aki még ahhoz is túl hülye, hogy magától rájöjjön.

Az ilyen inkább csomagoljon macskát.

teknikál

Az okostelefonok megjelenésével végre visszaállt a világ rendje. A hagyományos mobilok ugyanis teljesen felborítottak mindent, amit normálisnak hittünk. Most viszont a férfiak végre újra azon versenyezhetnek, kinek van nagyobb.

Csak jelzem, az enyém hatalmas!

totalita

Van a magyar gasztronómiának egy szörnyűséges vadhajtása, amit talán ovi- vagy nagyikonyhának lehetne nevezni, és aminek mintha más célja nem is lenne, mint hogy megóvja az embereket a kellemetlenségektől. Mármint azoktól a dolgoktól, amiket kellemetlenségnek gondol.

Jajj, kisfiam, ne edd meg, keserű, vigyázz savanyú, ismételgetik*, aztán zutty, máris beleborítanak egy nagy adag cukrot, attól lesz finom.

Hát nem, nem lesz az. Nehogy már diszkrimináljunk alapízeket, persze az ellenkező véglet, az istenítés meg pláne bűn, hiszen az agyoncukrozás egyből elnyom minden zamatot, nem marad más, csak valami istentelen ragacs. Épp ezért lehetetlen szinte ma Magyarországon enni egy normális paradicsomlevest (jó, ott mondjuk a túl sok liszt is hiba, de az most nem tartozik ide), hogy a cukrosvízben úszó fejessalátáról ne is beszéljek.

A menzán, ahova ebédelni járunk, természetesen ugyanúgy túlédesítenek mindent, sajnos nincs is ebben semmi meglepő, de hogy ma a girosztál mellé is édes lében úszó káposztasalátát adtak, az van olyan felháborító, hogy erősen gondolkozom egy kisebbfajta forradalom kirobbantásán.

Egyedül az tart vissza, hogy akkor kiderülne, az a bizonyos girosztál bizony jobb híján csirkehúsból(!!!) készült, és ezt egy magamfajta sznob bizony nem élné túl.

*Kiskoromban a búcsúban, ha kínáltak, mindig tonikot kértem, a nagynénik -  akkor még volt belőlük négy – körbeálltak, és szörnyülködtek, hogy hogy lehet ezt meginni, hisz az keserű, nem való az egy olyan kis 7-8 éves töpszlinek, mint amilyen én voltam. Ilyenkor mindig kicsit büszke voltam magamra, kicsit úgy éreztem, több vagyok náluk, de hát mit csináljak, én már csak ilyen kicsinyes köcsög voltam.

plecsni

Végülis igazán nem tudnám megmondani, mi nem volt jó az ebédre evett ciprusi csirkeraguban. Márpedig nem volt jó, igaz rossz se, inkább csak olyan ötlettelenül összedobált, tejszínbe fojtott izének nevezném, amiről fiatal lányok (főleg a leggingses fajta, tudjátok, azok a legrosszabbak!) áradoznak  a barátnőiknek, hogy képzeld, mit főztem tegnap, a pasim is odavolt érte, csirkemell meg cukkini meg padlizsán meg olajbogyó fincsi tejszínes-bazsalikomos szószban, még pici sajtkockákat is kevertem bele, a barátnők meg aprókat sikkantva lelkendeznek, hogy fúúú, milyen kreatív vagy, és valóban, ez így elmondva annyira nem is hangzik szörnyen, mégis, volt olyan unalmas, mint egy szabvány menzás dögfőzelék.

Mindegy, az itteni kávé viszont még mindig isteni.

vonat

A hétvégén megaláztam magam és megaláztam valaki mást. És mi az eredménye? Mindkét esetben én éreztem magam szarul.

(Amúgy csak annyi történt, hogy az Intercityn egy drabális állat elfoglalta a helyemet, én csak zavartan és hihetetlenül ostoba fejjel bámultam rá, majd elsunnyogtam és kerestem magamnak egy másik ülést. Aminek a tulajdonosa - egy vézna kisköcsög hatalmas bőrönddel - kb öt perccel később megérkezett, zavartan és hihetetlenül ostoba fejjel bámult rám, majd elsunnyogott. Szívesen utánaszóltam volna, hogy ne csüggedj, testvér, az élet igenis szép, még ha néha kegyetlen is, de csak bámultam. Zavartan és hihetetlenül ostoba fejjel.)

szösz

Rém izgalmas fejlemények. Ma kétszer is (jelzem, nem szándékosan) pont akkor mentem pössenteni, mikor az egyik kollégám épp befejezte a szarást.

Először Töpibe botlottam bele a budi előtt. Rendes volt, figyelmeztetett a szagokra. Bezzeg az előbb Hebi! Ő csak orvul telefingta az egészet.

Vajon ki lesz a következő?

(Ja és ma azt hittem, kirúgnak. Elkövettem a lehető legnagyobb vétket: véletlenül kimaradt egy tétel a nagyfőnök kajarendeléséből. De egyelőre még megvagyok. Azért a biztonság kedvéért iszok még egy ingyenkávét, ki tudja, meddig élvezhetem még.)

vacak

Az milyen kínos lehet, ha valakit Dessewffynek hívnak! Mindenféle modoroskodással és kacifántos írásmóddal próbálja elfedni a fájdalmas igazságot, de a lényeg mégiscsak az, hogy ő bizony egy Dezsőtől származik!

Szánalmas!

szömörce

Valaki ma büdösen jött be dolgozni. Délelőtt még öten voltunk az irodában, 20% esély volt tehát arra, hogy én vagyok az a valaki. Ebéd előtt a főnök hazament, a szagot viszont nem vitte magával, így ez a szám felugrott 25-re. Kíváncsian várom a további fejleményeket.

UPDATE: Az előbb kimentem egy kávéért, és gyorsan leellenőriztem magam (egy konyhai papírtörlővel hónaljkenetet vettem magamtól, és alaposan körbeszaglásztam az eredményt), és bátran kijelenthetem, nem én vagyok a bűnös!

undiságos

Én nem tudom, hol találkoztam spanyol uborkával, de hogy most már a munkahelyemen is félig otthon vagyok, az biztos. Duplán is, és még két órát biztos maradnom kell.

hahh, mekkora péntek!

(A bejegyzés eredetileg május 27-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Megint nem történt semmi, viszont eszembe jutott, hogy jövő hétfőn nem lesz áram az irodában, és oké, hogy ezek szerint nem lehet majd dolgozni, de netezni sem, sőt, a kávéfőző se fog működni(!), és a budiban se lesz világítás(!!!)

ismételt csütörtök, hát ez most már mindig így lesz?

(A bejegyzés eredetileg május 26-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Ma rájöttem, hogy kell a székkel hátradőlni. Ennyi izgalom bőven elég is egy napra.

reszerda

(A bejegyzés eredetileg május 25-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Ma életemben először telefonáltam angolul. Egész jól sikerült, bár nem tudtam felhőtlenül örülni neki, mert közben épp rámtört a hasmenés.

kedd, mint múltkor

(A bejegyzés eredetileg május 24-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Ma nagyon meleg volt, és mivel egész nap ültem, teljesen összeizzadtam a gatyámat. csurom víz volt az egész. Vajon nem fogok én ettől felfázni? Hatalmas szükségem van egy új rövidnadrágra.

megint hétfő

(A bejegyzés eredetileg május 23-án született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Ma betegen jöttem dolgozni, ami eléggé frusztrált, a takony előhozta a gátlásaimat is, hát mit gondolhatnak rólam a többiek, micsoda hozzáállás, alig egy hete vagyok a cégnél, aztán képes vagyok megfázni. Próbáltam titokban orrot fújni, de ez egy mennyiség fölött elég lehetetlen dolog. Azt hiszem, lebuktam.

péééntek

(A bejegyzés eredetileg május 20-án született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Ma felfedeztem a hűtőben egy üveg unikumot.

nagyon csütörtök

(A bejegyzés eredetileg május 19-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

 

Ma végre megjött a számítógépem. Szerencsére a céges szoftver még nincs rá telepítve, szóval dolgoznom nem kellett, de legalább megnézhettem a fészbukot. Mahjongozni még nem merek.

ezek szerint szerda

(A bejegyzés eredetileg május 18-án született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

Kedves Anyuka, Kedves Apuka!

 

Ma felfedeztem, hogy az informatikai kiállításokon szereplő cégekkel ellentétben a hegesztéssel foglalkozók egyáltalán nem érzik szükségét miniszoknyás hostesslányok alkalmazásának. Szerencsére hasonló adottságú hostessfiúk nélkül is megvannak, úgyhogy lehettem öltönyben.

 

Mellesleg nem történt semmi.

 

Immcsy.

kedd

(A bejegyzés eredetileg május 17-én született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

 

Kedves Anyuka, Kedves Apuka!

 

Ma nem történt semmi.

 

Immánuelke.

újdonságos

(A bejegyzés eredetileg május 16-án született, csak akkor nem állt módomban közzétenni)

 

Kedves Anyuka, Kedves Apuka!

 

Ma kezdtem az új munkahelyemen. Először kicsit megijedtem, hogy tudtomon kívül az IKEÁhoz vettek fel, ugyanis az első dolgom az volt, hogy össze kellett szerelnem az irodaszékemet. De aztán rájöttem, megbecsülnek itt, hogy mást ne mondjak, a személyi sofőröm, aki ebédelni vitt, ügyvezetői igazgatói beosztásban dolgozik. De most mennem kell, holnap majd még jelentkezem.

 

Ölel fiatok, Immánuel.

máshonnan

Igen, végül csak elkeltem. Május 16-án kezdek az új munkahelyemen, és bár addig még van bő egy hét, én már nagyjából kitaláltam, mire költöm majd az első (amúgy pofátlanul magas) fizetésemet:

Lássuk csak, szükségem lesz:

• egy korsó frissen csapolt ciderre
• egy könyökvarrásos zakóra
• egy menő kávégépre (egy ilyen jó is lenne)
• egy Nintendo GameBoy Advance Sp-re (de csakis AGS-101 jöhet szóba)
• egy orrszőrnyíróra
• egy Vox amPlug AC30 fülhallgatós gitárerősítőre
• Váncsa szakácskönyvére
• egy lávalámpára
• egy plüssdínóra
• egy távirányítós gumibékára
• egy összecsukható fogászati székre
• és bármire, amit a Teleshoptól lehet rendelni.

És nem kizárt, hogy még ezek után még mindig maradna belőle!

kavart

Hiába minden igyekezetem, a ’Gombóc Manó’ fantázianevű dísztökből idén sem lesz rekordtermés, összesen 5 mag volt a zacskóban. A csokiboltban az egyik eladónak gyanúsan nyúlfeje volt, vajon mindig olyan embereket alkalmaznak, akiknek a fejszerkezete passzol az épp aktuális ünnephez? Ugye jól érzem, hogy végletesen férfiatlan dolog percekig nyáladzani egy cipő láttán, még ha az egy vagánykék vászonpuma is, és csak tíz rugóba kerül? Ha elhivatottabb lennék, most írnék egy népies műdalt. Áprilisban csírázik a csicsóka/ Csókot nem kapok, mióta/ A babám nem szeret, így kezdődne. Ennék egy fagyit. Lusta vagyok nekiállni angolozni.

Ezt meg küldeném magamnak. 

voronyezs

Napok óta ez a levertség, ez a pocsék hangulat, meg persze az obligát gyomorideg, csak a rémálmok hoznak némi újdonságot az életembe. Talán a tavaszi fáradtság az oka, vagy hogy mostanában nem nagyon történt velem semmi jó, netán a karmám, az büntet, amiért múltkor is blicceltem a villamoson, esetleg épp kapuzárási pánikom van.

Utóbbi nem lenne túl meglepő, van érzékem a pánikhoz, mondhatni elég jó vagyok benne, így, születésnap közeledtével meg pláne. Ha jól emlékszem, a tizenhetedik, az volt a fordulópont, akkor éreztem először, hogy ahh, végem, megöregedtem, és elhihetitek, azóta nem javult semmit a helyzet.

Eleve, születésnap! Hát micsoda hülyeség ez? Nem sok ünnepelnivaló van benne. Ünnepeljenek a szüleim, ők legalább tettek is valamit az ügy érdekében. Én viszont… nos az én szerepem meglehetősen passzívnak mondható. Hát ki látott már olyan, hogy a labda, nem pedig a focista ünnepelje a gólt?

Szóval pánik. Azt hiszem, illendő lenne vennem egy Pontiac Firebird-öt, mint Kevin Spacey tette az Amerikai szépségben. De én inkább egészséges életmódra váltottam. Igyekszem berendezkedni az öröklétre. Bár valószínűbb, hogy pár hét nap után megunom az egészet.

hoppondáré

Kiöblítettem a joghurtosdobozt, majd bedobtam a műanyagok közé, és közben képzeletben - na jó, majdnem igazából is, de aztán rájöttem, hogy az azért elég hülyén nézne ki - vállon veregettem magam, amiért ilyen környezettudatos vagyok, és szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Egyedül az bosszantott, hogy egy csomó vizet el kellett pazarolnom a doboz kimosására, így nyilván már nem is minősül akkora ökológiai jótéteménynek, amit csináltam. Na persze ha a gyártók kicsit gondosabbak lennének, ha olyan dobozt használnának, amiből könnyebb (kanállal vagy nyelvvel) a maradék joghurtot kienni, ez máris nem jelentene problémát

Azt hiszem, holnap írok is egy levelet a Danone-nak. Meglássátok, hamarosan megjelennek majd a boltok polcain az ilyen matricával ellátott gyümölcsjoghurtok!

áldás, békesség, genitális herpesz

Azt hiszem, a DVD íróm kezdi megadni magát.

Egész konkrétan nem ír DVD-t, és ez, beláthatjátok, egy DVD író esetében elég komoly problémának minősül. Próbálkoztam már ráolvasással, hátha attól meggyógyul, de baszik se, úgyhogy végső kétségbeesésemben elhatároztam, majd én megjavítom!

Némi netes kutakodás után arra jutottam, talán csak annyi a baj, hogy elkoszolódott az az izé, tudjátok, ami a borításon belül lakik, és ha szépen megkérem, valami varázslat útján képes teleköpködni bitekkel az üres DVD-imet. Persze úgy nagy hirtelenjében fogalmam se volt, hogy kell nekiállni az ilyesminek, de sebaj, erre találták ki a youtube-ot! Onnan tanultam meg inget vasalni, tökéletes omlettet sütni (tükörtojást mondjuk – igaz, egyelőre csak elméletben – a wikipediáról) és majdnem táncolni is, kizárt dolog, hogy valami megszállott nem töltött fel erről is valami jó kis oktatóvideót.

De persze feltöltött.

Annyit hamar kiderítettem belőle, hogy alkoholra van szükségem, méghozzá izopropil-alkoholra, de sajnos a Pingvin Patikában tegnap azt mondták, ők ugyan nem tartanak olyat, ami igazán különös, mivel azt olvastam, izopropil-alkoholt leginkább gyógyszertárakban lehet kapni.

Persze ennyi nem elég ahhoz, hogy feladjam, de nem ám! Amikor hazaértem, az első dolgom az volt, hogy rákerestem a ”gyógyszertári alkohol” szavakra. Namármost, ha azt mondom, hogy erre a fórumos hozzászólásra így bukkantam rá, azt elhiszitek?

  

nem kizárt, hogy influnyenza!

Hányni vagy nem hányni, múlt hétvégén nagyjából ez az egy kérdés foglalkoztatott egész végig. Elsőre talán evidensnek tűnik a válasz, hiszen a hányás simán benne van a TOP5 Legkellemetlenebb biológiai funkció között, mégis, ha az embert már két napja folyamatos hányinger* gyötri, átértékel magában néhány dolgot.

Teszem azt, felmerül benne a gondolat, hogy talán jobb lenne minél gyorsabban túlesni az egészen. Hányni, ismétlem, nem jó, de van olyan hosszan tartó hányinger, amikor bizony vonzóbb alternatívának tűnik a kavargó gyomornál. Ha az illető netalán hajlamos a világ dolgait tudományosan vizsgálni, esetleg meg is próbálja kiszámítani, mi az a kritikus idő, ami fölött a tartogatás már nem kifizetődő, ami felett bizony már a hányás jelenti a kisebbik rosszat. 

Természetesen a számítás során nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a hányás (bár gyors megkönnyebbüléssel jár) korántsem biztos, hogy véglegesen megoldja a problémát, más részről viszont az is elképzelhető, hogy miután hosszabb időn át sikerült visszatartanunk, végül akaratunk ellenére  mégis kibucskázik gyomrunk tartalma, ezzel mintegy feleslegessé téve egész addigi hősies ellenállásunkat.

Amúgy most már egész jól vagyok, bár azt hiszem, lándzsás útifű szirup-fan lettem. Még ha egyáltalán nem is vagyok benne biztos, hogy ezt hogy kell helyesen leírni.

*Na jó, nevezzük inkább enyhe émelygésnek, ami azért nem gátolt meg abban, hogy szombat este végigegyem a fácánból, szarvasból és vaddisznóból álló menüt. Mondjuk másnap azért bebizonyosodott, hogy a kedvenc döglött állatom továbbra is a birka/bárány.

teatojásos

Azt olvastam, hogy a kakukkfüvet a népi gyógyászatban előszeretettel használták köhögéscsillapításra. Kell-e mondanom, hogy imádom a kakukkfüvet, szóval alig várom már, hogy végre köhögjek, azonnal főznék egy jó bögre mézes kakukkfűteát. De sajnos egyelőre a megfázásomnak csak az orrdugulós szakaszában vagyok, innen még minimum 2 nap, mire úgy istenigazából nekiállok köhögni. Addig meg ihatom takonyoldónak azt a borzasztó ízű Neocitrant. Brrrr.

5 perccel később:

 
Azt hiszem, a türelem nem az erősségem. Mégsem bírtam ki, csináltam egy adagot. Jó tömény lett. Die, virus, die!

helyreigazítás

Ezen blog 2011. február 16-án kelt ”virtuóz mobilos képek” címet viselő bejegyzésében tévesen azt a látszatot keltettem, hogy a két japános témájú póló készítésében Anna és én egyenlő szerepet vállaltunk. Ezzel szemben a valóságban a projekt irányítója egyértelműen Anna volt, és ilyen minőségében a folyamat valamennyi lépését (alapötlet megfogalmazása, ábrák megtervezése, stencilek kivágása és a festés) ő végezte. Az én feladatom mindösszesen az ábra számítógéppel történő kidolgozására, a felhasznált alap- és segédanyagok, eszközök valamint berendezések biztosítására és kisebb technológiai tanácsadásra korlátozódott.

A hibáért az érintett elnézését kérem, és hasonló, ígérem, többé nem fog előfordulni.

virtuóz mobilos fényképek

Most, hogy az ünnepelt már megkapta őket, talán be is mutatnám, miket csináltunk a múltkor Annával. Persze nem dicsekedni akarok velük, az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy valakinek esetleg annyira megtetszenének az alábbi pólók, hogy akár jelentősebb összeget is fizetne értük a hozzánk hasonló nyomorgó, ámde szemtelenül tehetséges sufni-divatdiktátoroknak. Á, dehogy!

okker

Olvasom, hogy Valentin-nap alkalmából egy hétig akciós a mustáros csirkemell (+Princess torta) az Ikeában. Hát most komolyan, van olyan elvetemült pár ebben az országban, aki oda megy ilyenkor ünnepelni? Romantikus vacsora, aztán andalgás az Expedit polcrendszerek között? Szörnyű, milyen emberek vannak. Hát ezek még azt sem tudják, hogy ilyen esetekben húsgombócot kell enni! 

(És ha már élzermek, akkor ezt okvetlenül meg kell hallgatnotok!)

kodázúr

Először fel sem tűnt, hogy valaki égve felejtette a villanyt a garázsban. Néhány szerszámra lett volna szükségem, és ez annyira lekötött, hogy mikor beléptem, semmi gyanúsat nem vettem észre. A többiek már egy jó ideje elmentek itthonról, egyedül voltam a lakásban. Csend volt, néma, baljós csend.

Lassan végigkutattam a polcokat, de hiába. Már éppen feladni készültem, unottan turkáltam csak a csavarhúzók között, mikor valami különös zajra lettem figyelmes, valami zajra, mely egyszerre volt az ember számára szinte észlelhetetlenül halk és iszonytatóan hangos is, egy zajra, amit csak a prédaállatok hallanak meg életük utolsó perceiben, lopakodó ragadozómancsok zajára.

Azonnal megfordultam, az idő és a tér, mint az alvadó vér sűrűsödött össze körülöttem, hallottam, ahogy a borotvaéles karmok megcsikordulnak a csupasz betonpadlón, és tudtam, már késő.

A szemem sarkából láttam csak a bestiát, a megtestesült gonoszság volt az csapzott, rőt bundában. Szédületes sebességgel mozgott, tekintetem egyszerűen képtelen volt követni, rettegve álltam tehát a garázs közepén, nem tudva, honnan csap majd le rám. Hirtelen eszembe jutott, hogy mielőtt apám elment volna, még felkiabált nekem az emeletre, de én pont a budin ültem, ráadásul a mosógép is ment, úgyhogy csak annyit értettem belőle, hogy „Fiam, a garázsban van egy…”

Remek, gondoltam, mindjárt felkoncolnak, én meg azt se tudom, mi ez, óriásira nőtt, veszett róka, vörösszőrű szibériai vérpanda vagy netán valami életre kelt mitológiai szörny, aztán rájöttem…

Az egyik nyulunk volt az, apám* biztos bevitte magával, mikor reggel a garázsban tett-vett, aztán mikor indulnia kellett, nem tudta elkapni a kis fürgét. Ekkor már a krumplisládák mögött reszketett szegény, talán még nálam is jobban megijedt, adtam hát neki egy almát vigasztalásul, na meg azért, hogy ne mondja el senkinek, mekkorát sikkantottam, mikor megláttam. Mégiscsak ciki lenne, ha kiderülne.

*Erről jut eszembe, apám vett magának ma egy új szemüveget. Most nem tudom eldönteni, Dr. Bubóra vagy inkább Dürrenmattra hasonlít benne. Mindenesetre vicces látvány.

tincses

Nos hát Annának üzenem, én is voltam ennyire madafaka (pedig az enyém még csak be se volt fonva!)

karamell

Annyira jellemző, megremeg egy kicsit a föld, erre mindenki rohan a facebookra elújságolni, micsoda szörnyűséges kalandokban volt része. Mintha bárkit is érdekelne! Hisz aki maga is átélte a tegnapi földrengést, az pontosan tudja, milyen volt, aki meg lemaradt róla, nos higgyétek el, annak is megvan a maga baja, nem ér rá folyton máséval törődni.

Teszem azt, eldicsekedtem én vele, hogy a minap a metróról leszállva valaki megmarkolászta a fenekem? Hát nem! Illetve most mégis (fogalmam sincs ki volt az illető, de alapos volt, az egyszer tuti!), de nem is ez a lényeg. Hanem hogy felháborítónak tartom, hogy itt az Alföldön még egy nyavalyás kis rengésecskére sem futja, és hogy már megint a pestieknek lesz mit mesélniük az unokáiknak, én meg ábrándos szemekkel maximum arról mesélhetek majd, amikor egy feltételezhetően bajszos öregúr meglapogatta a faromat!

És ha már VIDÉKPOWA, akkor hallgassátok nagy figyelemmel Sunyi remek kis dalát, amit közel 10 próbálok kivernem a fejemből, de mindezidáig hiába.

(Szenvedjetek tőle ti is.)

truppé

Egy szavukat se higgyétek a reklámoknak, az igazi férfi kurvára nem szedi szét a pilótakekszet, hanem egyben (opcionálisan hideg tejcibe mártogatva) fogyasztja el őket! Az igazi férfi nyilván hámozott szotyit, tökmagot és efféléket sem eszik, inkább bőszen köpköd, de ez most mellékszál.

Hogy én mi vagyok, azt inkább ne feszegessük, de az említett igazi férfi nyilván nem tudna mit kezdeni azzal a magányos pilótakekszféllel, amit a ma délután a pilótakekszes dobozomban találtam. Én mondjuk megettem, bár közben végig valami rossz érzéssel küszködtem, és azon töprengtem, vajon valamelyik családtagom ette le róla a barna kekszet és a krémet, vagy netán a gyárban keverték véletlenül a csomagolásra szánt kekszek közé ezt a förtelmes félkész édesipari terméket.

Nem is tudom, melyik variáció a iszonyúbb.

(Arról nem is beszélve, hogy most már csak vaníliás karika maradt, az meg elég ratyi.)

bevallom

Őrülten szeretnék egy kiszeltündés naptárat a falamra!

"privigélium"

Nos tehát, mint mondtam, tegnap (illetve most már tegnapelőtt) igazán hatékonyan töltöttem a szabadidőmet!

• tanultam,
• tornáztam,
• takarítottam,

bár igaz, ez utóbbit nem túl nagy alapossággal, és különben is csak azért, hogy meglegyen a három T-betűs tevékenység.

Ugyanis egy fergeteges újítás jutott az eszembe, ezentúl minden nap kiválasztok majd egy betűt az ABC-ből, és az alapján tervezem meg a programomat. Például a holnapi lehetne az „A” napja (angolozás, alvás, ablakpucolás), vagy teszem azt, az „O” betűé (olvasás, orrtapaszolás, onanizálás). Vége a keszekuszaságnak, végre szervezett keretek között zajlik majd az életem!

Most pedig, hogy befejeztem a blogolást, ha megbocsátotok, el kell mennem borotválkozni és basszusgitározni. Vagy biciklizni. Bambulni. Berúgni. Biliárdozni. Bulizni. Bőrradírozni. Betörni. Bujálkodni. Búvárkodni. Bridzselni. Bölcselkedni. Bűvészkedni. Balettozni. Bábozni. Birkózni. Brekegni. Boncolni. Bérmálkodni. Betonozni. Békaügetni. Bankolni. B...

csurran-cseppen

Azért Isten valamit nagyon elszámított, gondoltam magamban, ahogy hajnali négykor éppen csak résnyire nyitott szemekkel a vécé felé vettem az irányt. Persze ki vagyok én, hogy az Ő munkáját kritizáljam, meg aztán végülis egész jól összehozta ezt a világegyetemet (ráadásul milyen rövid idő alatt!), de speciel az ember húgyhólyagját, na azt méretezhette volna kicsivel nagyobbra, mert akárhogy is nézzük, nonszensz dolog, hogy este nyolckor már nem ihatok meg egy pohár sö…vizet, ha nem akarok éjjel arra ébredni, vizelnem kell.

Ha innen nézzük a dolgot, akkor a nagyobb húgyhólyag bizony evolúciós* szempontból is előnyösebb lett volna, jutott eszembe, mikor végre visszafeküdtem aludni. Hiszen akit biológiai funkciói nem ébresztenek fel az éjszaka közepén, az reggel nyilván sokkal pihentebben ébred majd, ezáltal megnő a koncentrálóképessége, munkabírása, és egyáltalán, az élet minden területén jobban tud teljesíteni. Nem tartom kizártnak például, hogy a kőkorszakban még ez számított a legjobb csajozós szövegnek: „Héj, béjbe, nem is hinnéd, mekkora húgyhólyagom van, én aztán sose kelek fel éjszakánként csurrantani, meglásd majd, milyen ügyes leszek a holnapi mamutvadászaton!”

Nagyjából idáig jutottam az elmélkedésben, aztán sikerült újból elaludnom. Reggel kicsit félve ébredtem, azt gondoltam, hogy ez az éjszakai kaland biztosan hátráltatni fog, fáradt és motiválatlan leszek majd tőle, de szerencsére ez nem következett be. Így utólag azt mondhatom, egy igazán tevékeny napon vagyok túl. Például… na de ezt majd holnap elmondom!

* Tudom, tudom, az előbb még Istenről beszéltem, félálomban, úgy látszik, a hitem nem áll valami sziklaszilárd alapokon, vagy talán olyankor a teista evolúció hívének vallom magam, tudjátok, olyasvalakinek, aki próbálja összeegyeztetni a vallást és a tudományt, aki szerint a teremtés és a törzsfejlődés nem zárja ki egymást, sőt, a húsvéti nyuszi léte is bizonyított.