Épp a vécén ültem, mikor eljött a világvége. Hatalmas özönvíz formájában jelentkezett, hallottam, ahogy szorgosan kopognak cseppjei az épület tetején. Talán csak egyszerű nyári zápor (Vagy zivatar? Sose tudom, melyik melyik) volt, de abban az apró helységben nagyon félelmetesnek tűnt. Az egész budi zengett tőle, már kezdtem azt hinni, egyszer csak leszakad a plafon, és elmos engem az ár, és az jutott eszembe, bizony, ilyen az élet, egyszer szaró emberek vagyunk, másszor pedig a szar, amit épp lehúznak.
Roppant mélyértelmű, most mondjátok azt, hogy nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése