dabdab

Tessék, egyszer akarok dőzsölni, és akkor se jön össze!

Persze tudom, bizonyára elcsábított a ragyogás, többet akartam, mint amennyi nekem jár, de ahogy megláttam a főnököm mai ebédrendelését, azaz konkrétan a benne szereplő két darab islert, úgy éreztem, lassan félévnyi munkaviszony után egyet én is megérdemelnék.

Nem, nem érdemlek meg, legalábbis a menzások szerint semmiképpen. Szerintük ennyi idő után maximum egy vacak piskótatekercsre vagyok jogosult, pedig azt utálom. Most itt rohad a nyakamon (nem is, az asztalomon) önhittségem bizonyítékaként, szinte a képembe röhög, amiért azt hittem, vagyok valaki, valaki, akinek van, akinek lehet egy islere.

(Jó, a főnöknek se azt csomagoltak, tehát valószínűleg az isler elfogyott. Szóval ezek azt képzelik, egy piskótatekercs van annyira finom, mint egy isler. Nem hiszem, hogy a továbbiakban szóba állhatok ezzel a tudatlan népséggel.)

Amúgy a ’nyaralás’ (ja igen, mert voltam ám, holnap a konyhásnénik orra alá is dörgölöm, hogy Olaszországban bezzeg megbecsültek, ott bezzeg emberszámba vettek!), és megállapítottuk, hogy a Smartok Róma filatáskái.