Rendben, mondhatni teljes mértékben felkészültem a karácsonyra. Átálltam a szénhidrátszegény táplálkozásra, hogy jobban bírjam majd a nagy családi zabálásokat (ma például szerény kínai hatásokat mutató zöldséges tojáslepényt reggeliztem, mondjuk elég borzalmas volt az íze, pedig elméletben finomnak kellett volna lennie), megvettem az ajándékokat, és nagy küzdelmek árán a szaloncukrot is beszereztem.
Ez utóbbi minden évben nagy problémát jelent számomra. Vajon milyet vegyek? Eleve nem erősségem a gyors döntéshozatal, de amikor szinte csak gagyi termékekből lehet választani, na az a halálom. Szokás szerint vettem egy doboz Milkát, mandulakrémeset, ha jól emlékszem. Oké, ez speciel elég egyszerűen ment, ennek örömére szinte hajlamos is vagyok eltekinteni attól, hogy a Milka tulajdonképpen nem is gyárt (igazi) szaloncukrot, csak szaloncukornak álcázott bonbonokat, márpedig ez fontos, elvi kérdés, szóval hogy mi teszi a szaloncukrot szaloncukorrá… node mindegy, ezt már tavaly kifejtettem egyszer, és emlékeim szerint ritka unalmas bejegyzés lett az is.
Viszont egy csomag szaloncukor nem elég, úgyhogy ma a marcipánboltban vettem fél kiló kókuszosat is (megkóstoltam, túl édes, és ráadásul tejporíze van!). Roppant konzervatív döntés volt, nem vállaltam túl nagy kockázatot, pedig árultak pisztáciásat is, ami azért elég izgalmasan hangzik, viszont én a pisztáciának eddig csak a sózott formáját ismertem, ezért nem tudtam elképzelni, milyen lehet, és hiába célozgattam rá az eladónak, az a céda csakazértsem akart adni belőle kóstolót.
Tulajdonképpen mindegy is, fő, hogy mérgemben óriási gasztronómiai újítás jutott az eszembe: mi lenne, ha ezentúl sós szaloncukrot is gyártanának? A töltelék lehetne finomra darált pisztáciából készült massza (néhány nagyobb, harapható darab pisztáciával és kevés fokhagymával keverve), amit mézzel vékonyan megkent baconba bugyolálnának, majd a szalonnaburkot hirtelen ropogósra pirítanák. Vagy ugyanez földimogyoróval wasabis bundában. Vagy töpörtyűkrémes! Libamájas! Véreshurkás!
Ebből fogok meggazdagodni, de most komolyan
Ez utóbbi minden évben nagy problémát jelent számomra. Vajon milyet vegyek? Eleve nem erősségem a gyors döntéshozatal, de amikor szinte csak gagyi termékekből lehet választani, na az a halálom. Szokás szerint vettem egy doboz Milkát, mandulakrémeset, ha jól emlékszem. Oké, ez speciel elég egyszerűen ment, ennek örömére szinte hajlamos is vagyok eltekinteni attól, hogy a Milka tulajdonképpen nem is gyárt (igazi) szaloncukrot, csak szaloncukornak álcázott bonbonokat, márpedig ez fontos, elvi kérdés, szóval hogy mi teszi a szaloncukrot szaloncukorrá… node mindegy, ezt már tavaly kifejtettem egyszer, és emlékeim szerint ritka unalmas bejegyzés lett az is.
Viszont egy csomag szaloncukor nem elég, úgyhogy ma a marcipánboltban vettem fél kiló kókuszosat is (megkóstoltam, túl édes, és ráadásul tejporíze van!). Roppant konzervatív döntés volt, nem vállaltam túl nagy kockázatot, pedig árultak pisztáciásat is, ami azért elég izgalmasan hangzik, viszont én a pisztáciának eddig csak a sózott formáját ismertem, ezért nem tudtam elképzelni, milyen lehet, és hiába célozgattam rá az eladónak, az a céda csakazértsem akart adni belőle kóstolót.
Tulajdonképpen mindegy is, fő, hogy mérgemben óriási gasztronómiai újítás jutott az eszembe: mi lenne, ha ezentúl sós szaloncukrot is gyártanának? A töltelék lehetne finomra darált pisztáciából készült massza (néhány nagyobb, harapható darab pisztáciával és kevés fokhagymával keverve), amit mézzel vékonyan megkent baconba bugyolálnának, majd a szalonnaburkot hirtelen ropogósra pirítanák. Vagy ugyanez földimogyoróval wasabis bundában. Vagy töpörtyűkrémes! Libamájas! Véreshurkás!
Ebből fogok meggazdagodni, de most komolyan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése